Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség
GYÜLEKEZETI HÍREK
Korábbi híreink
 

Korábbi híreink

A nagyalásonyi és dabronyi gyülekezet kántora Csikósné Marton Lívia elindította honlapját. A honlap ide kattintva érhető el.

**2006 karácsonyán** minden községben ünnepi istentiszteletre gyűlt össze a gyülekezet. Nemesszalókon a hittanosok, Dabronyban gyermekek és fiatalok, Nagyalásonyban a helyi Dalárdával kiegészült hittanos csoport segített abban, hogy az ünnep meghittségét teljesebben élje át a gyülekezet. Jézus Krisztus születésének ünnepén együtt örülhettünk a megszületett Megváltó érkezésének.

**2006 december 2-án** megtartottuk az ádventi koszorúkészítés alkalmát Nemesszalókon! Ez alkalommal is több, mint 30 gyermek vett részt ezen az alkalmon. Köszönetet Mondunk a szervezőknek, és segítőknek munkájukért!

**2006 július 24. és augusztus 11.** között a Learning Enterprises szervezettel együttműködésben Stefanie Claus Nemesszalókon, Mary Cirincione Nagyalásonyban volt vendégünk. Ebben az időszakban a két amerikai diáklány az érdeklődőknek **angol nyelvi oktatást** tartott. Egyházközségünk területéről több, mint negyven gyermek és fiatal vett részt a programban. Örömteli számunkra, hogy Egyházközségünk a helyi fiatalok tanulmányi előmenetelét is segítheti. Reméljük, hogy a jövőben is lesz alkalmunk ezt a programot megszervezni gyülekezetünk területén!

A Veszprém megyei Naplóban Az Egyházközség és a Learning Enterprises együttműködésében megvalósult programról megjelent újságcikk elolvasásához kattintson ide

**2006-os biciklitúránkról** olvashat, ha a "Biciklitúra 2006":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/7youth/tura2006 oldalra lép. Idén a kedvező időjárás miatt sok szép képet is készítettünk túránkon.

**Hittantábort** 2006-ban harmadszor tartottuk meg Nagyvelegen. Egyházközségünk területéről 29 gyermek volt a táborban. részleteket a "Hittantábor 2006":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/7youth/tabor2006 oldalon olvashat.

**Fenyőfőre** kirándultunk a nagyalásonyi, dabronyi és nemesszalóki konfirmandusokkal 2006. május12-13-án. A bakonyszombathelyi konfirmandusokkal együtt eltöltött két nap felüdülés, tartalmas pihenés volt mindannyiunk számára. rövid beszámoló és sok kép található a "Konfirmációs kirándulás 2006":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/7youth/konfi06

**Nemesszalókon** február 25-én szombaton 15:30-kor újra tartottunk ifjúsági istentiszteletet.Dechertné Ferenczy Erzsébet Lovászpatonai lelkésznő és ottani fiatalok szolgáltak az istentiszteleten. "Ifjúsági istentiszteletek":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/7youth/ifisistentisztelet

**Nagyalásonyban** 2006. február 17-én tartottuk meg a hittanverseny házi fordulóját. Sajnálatos módon a nemesszalóki hittanosok az előzetesen bejelentett időpont ellenére sem tudtak részt venni hittanversenyünkön, iskolai rendezvény miatt. Beszámoló, képek, eredmények az idei hittanversenyről: Hittanverseny

**Nemesszalókon** 2006. január 28-án délután fél 4-kor ifjúsági istentiszteletet tartottunk. Az elmúlt évben a hittanosok körében megkedvelt hittantáborok hangulatát idéztük vissza. "Ifjúsági istentisztelet":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/7youth/ifisistentisztelet

Az ökumenikus imahétbe gyülekezetünkben egy ökumenikus istentisztelettel kapcsolódtunk be január 19-én 18 órakor **Nagyalásonyban**. Bali Tibor külsővati római katolikus plébános, Kovács Elemér nyárádi református lelkész, és Nagy Zoltán helyi evangélikus lelkész közös szolgálatával fejeztük ki a Krisztusban gyökerező egységünket. Gyülekezetünkben ez egy teljesen új kezdeményezés. Reménységünk, hogy a következő években sikerül több imaheti alkalmat is tartanunk. "Ökumenikus istentisztelet":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/2homepage01/imahet

Mindhárom társgyülekezetben jó élmény volt együtt ünnepelni Krisztus születését! A hittanosok (és Dabronyban külső segítők) szép énekkel és betlehemes játékkal tették felejthetetlenné közös ünnepünket. Erről fényképek a következő oldalon találhatók: "Karácsony Dabronyban":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/3homepage02/dnykar05 "Karácsony Nagyalásonyban":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/2homepage01/karna05

**Nemesszalókon** 2005. november 18-án, szombaton 15 órai kezdettel tartottuk meg a már hagyományos ádventi koszorú készítés alkalmát a hittanosok számára. Évről évre együtt készítünk ádventi koszorút, melynek gyertyáit minden gyermek családja körében gyújthatja meg az ádventi időszakban. erről szóló beszáolónk megtekinthető itt: "Ádvent 2005":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/7youth/advent%202005

**Nagyalásonyban** 2005-ben befejeződött az oltár felújítása. Korabeli fényképek alapján és a Kultúrális Örökségvédelmi Hivatal, személy szerint Máthé Géza segítségével sikerült a szószék fölötti hangvetőt eredeti állapotába visszaállítani.

**Nagyalásonyban** a parókia épületének villamos rendszere újult meg. Az ötven éves vezetékek és szerelvények cseréje nyomán a mai kornak illetve a biztonsági előírásoknak is megfelelő a parókia elektromos hálózata és szerelvényezése. Istennek legyen hála az elvégzett munkákért!

Dabronyban 2006-ban Isten segítségével megkezdjük a templom felújítását. Első ütemben a torony felújítása kezdődik el. Reménységünk szerint az időjárás viszontagságai okozta sérülések kijavításán túl szebb képet is nyújt majd a messzire látszó templomtorony a javítás után. "Képek a templomról":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nagyalasony/3homepage02/templom A templomfelújításhoz a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye segítségén és a saját erőn túl adományokra is szükségünk van. Bízunk abban, hogy e nemes célra híveink hajlandóak adakozni.

A dabronyi egyházközség örömére 2005-től újra van úrvacsorai felszerelése a gyülekezetnek. A helyi úrvacsorai kehely művészeti értéke miatt hosszú ideje az "Evangélikus Országos Múzeum":http://muzeum.lutheran.hu kiállított tárgyai közt szerepel. A gyülekezetnek így nem volt saját úrvacsorai felszerelése, amit az idén a Múzeum segítségével sikerült pótolnunk.

**Nemesszalókon** 2005-ben a templom ablakai újultak meg egy alapos javítást és újrafestést követően. Sikerült a mindenkori harangozó dolgát könnyítő programozható harangvezérlő órát is beszereltetnünk.

Társoldalak
Aktuális istentiszteleti rend
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster