Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség
Gyermek- és ifjúsági munka
Biciklitúrák
Biciklitúra 2007
Képgaléria az előzményekről
Képgaléria a biciklitúráról
 

Biciklitúra 2007

A biciklitúrának gyülekezetünk ifjúságában már hagyománya van. Immár a 4. biciklitúrát szerveztük meg. 2004-ben Balatonalmádi, 2005-ben Nagybörzsöny, 2006- ban Sajógömör, 2007-ben Tardos volt a bázisállomás.

Idén fokozottabban tapasztaltuk meg a generációváltás sajátosságait közösségünkben. A ''nagy öregek'' közül gyülekezetünkből csak Szalóky Attila tudott velünk jönni. Marcinak és Dávidnak további jó munkát kívánunk a pápai kórházi gyakorlathoz! Viszont a generációváltásnak pozitívumai is vannak. Mégpedig az, hogy a fiatalabbak, egy-két éve konfirmáltak közül többen eljöttek. Egyszer még belőlük is lehetnek ''nagy öreg'' biciklitúrások!

Idén Tardos községben a Malomvölgy Turistaházban volt a szállásunk. Ez a ház nemcsak szállást, hanem a pihenés és az energiagyűjtés helyét is jelentette számunkra. Esténként főleg magyar és csehszlovák filmeket vetítettünk. A Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Blöff, az Örökség illetve a Legényanya egy-egy komoly, vagy vicces gondolata még sokáig rezonál bennünk. Vancsai József lelkész úr által tartott áhítat, a naini ifjúnak mondott mondat: ,,Ifjú, neked mondom, kelj fel!'', és beszélgetéseink komoly gondolatai pedig hisszük, sokáig jelentenek útmutatást, biztatást, vagy figyelmeztetést fiataljainknak.

Az idei túrát már nemcsak biciklitúrának, hanem bicikli- és sziklamászó túrának is nevezhetjük. Merthogy a hétfői érkezés után kedden, pihenésképpen a tardosi régi bánya szikláján próbálgattuk a sziklamászás fortélyait. Szerdán az eső ellenére is bicikliztünk. Külön élményt jelentett az, hogy esőben is, sárban is megyünk kitartóan a kitűzött cél felé. Ezen a napon találkoztunk az egyik sziklafalon Kámvás Bálint alias Törpe sziklamászóval is. Tőle láttuk, hogyan kellett volna másznunk. Leghosszabb biciklis napunkon Tardosról Vértestolnán keresztül az országos kék túra útvonalát kerestük meg és néhány kapunyitás- és zárás után elértük a tardosi bányához vezető köves utat. Innen ismét a sziklához jutottunk, ahol egy kicsit könnyebb pályán bizonyíthattuk rátermettségünket. Mindenkire hatott az elrettentés: ,,ha nem mászol fel, Zoli bácsival alszol!'' Mit tegyünk, a pap is csak horkol (néha).

Bakonyszombathelyi túratársainknak nem lehetett okuk a panaszra az utazást illetően. Autókkal érkeztek a helyszínre. Mi Alásony környékiek köszönjük Stubán Ferencnének a segítséget a csomagok szállításában! Külön köszönet illeti őt azért, hogy az utolsó reggelinket az általa készített fenséges kakaós kiflik (bocsánat, nem tudom a szakácskönyvbeli nevét a finomságnak) tették ki.

Köszönetet mondunk még sok MÁV dolgozónak is! Sikerült nálunk elérniük azt, hogy az életben többé ne próbáljunk meg csoporttal biciklivel vonaton utazni! Istenünk gondviselését leginkább ebben tapasztaltuk meg a hét folyamán, hogy a vonatúton semmi bajunk nem történt és célba értünk!

Mindez azonban csak technikai jellegű kérdés. Az nem kétséges, hogy ha a Mindenható Isten erőt ad nekünk, akkor jövőre újra lesz túra. Azt még ugyan nem tudjuk, hogy biciklizés, sziklamászás, kenuzás, vagy éppen tátrai hegymászás lesz-e a feladat. Idővel kiderül!

Addig is minden résztvevő gondoljon arra, hogy 'anutának' babakék lakókocsi kell, Bohus pedig hisz Istenben, és mindehhez a rátóti ész kevés, meg hát egyébként is: ,,de hát annak nem ám az a módja''!

Társoldalak
Biciklitúra 2005
Biciklitúra 2006
 
Képek

Tardosi Malomvölgy turistaház
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster